A párommal imádjuk a kényeztetést

A párommal rendszeresen utazunk. Mondhatnánk, hogy ez a hobbink. Amikor még nem voltunk együtt akkor is sokat utaztunk, együtt meg pláne, mivel ez egy közös érdeklődési kör az életünkben.

Az utazásaink során általában hotelekben szállunk meg, sőt nem is akármilyen, hanem magasabb árkategóriájú hotelekben. Úgy vagyunk vele, ha már utazhatunk és pihenhetünk, akkor megadjuk a módját és megengedhetünk magunknak egy kis kényeztetést. Fontos szempont számunkra, hogy jó helyen legyen a hotel, vagyis lehetőleg ne a város szélén, hanem a főbb látványosságokhoz közel, amennyiben valamilyen városlátogatásra megyünk. Ha pedig szeretnénk megszökni a város zajától és a rohanó élettől, akkor gyakran megyünk valamilyen csendes, erdőszéli vagy nem túl látogatott tengerparti szállásra.

Ha már a kényeztetésnél tartunk, akkor egy ilyen utazásunk során szeretjük megadni a módját és rendszeresen masszíroztatjuk magunkat. A múltkor egy nagyszerű olajos masszázsban volt részem, majd amikor hazatértünk úgy döntöttem, hogy rákeresek az interneten hol található meleg olajos testmasszázs Budapesten. Így találtam rá a karmathaimasszazs.hu oldalon belül a ‘meleg olajos testmasszázs Budapest’ aloldalra, és nagyon tetszett, amit erről a típusú masszázsról olvastam.

A meleg olajos testmasszázs leginkább a már sokak által ismert svédmasszázshoz hasonlít. A nevéből adódóan itt is olajat használnak, amit a kezelés előtt kissé felmelegítenek, így nem egy jéghideg olajjal kezelnek. Az olaj nem csak egy sima olaj, hanem gyógynövényeket is tartalmaz, amik a masszázs során a pórusokon keresztül bejutnak a bőrbe, így hidratálva azt. A szeánsz egy tradicionális thai koreográfia szerint történik. Ez azt jelenti, hogy itt elmaradnak a mindenféle tekerő mozdulatok, ehelyett pedig különféle simító, gyúró és nyomó mozdulatokat alkalmaznak. Köszönhetően a masszázsnak az izmok teljesen ellazulnak, a görcsök feloldódnak és szinte teljesen felfrissül az egész test.

Ez a masszázs főleg télen népszerű, ami tökéletes a számomra, hiszen tél van, tehát biztos vagyok benne, hogy nagyon jól esne egy ilyen kezelés. Elsősorban ugye fizikailag frissíti fel a testünket, hiszen mégiscsak egy masszázsról beszélünk, de ne feledjük azt sem, hogy nagyon jó hatással van a mentális egészségünkre, mert a fizikai jólétünk szoros kapcsolatban van a mentális egészségünkkel.

Különösen ajánlott azoknak, akik olyanok, mint én, vagyis sportőrültek. Amikor csak időm engedi sportolok. A munkámból kifolyólag rengeteget ülök, ami ugye nem túl egészséges, főleg hosszútávon nem, mert a különböző problémák idővel jönnek elő, nem egyik napról a másikra. Ezért is figyelek oda arra tudatosan, hogy sokat mozogjak. Viszont a mozgás mellett oda kell figyelni a nyújtásra, illetve az izmok megfelelő pihentetésére és ez a masszázs tökéletesen segíti az izmok regenerálódását.

Az oldalon a megfelelő gombra kattintva és beírva az alapadatokat szinte pár perc alatt foglalhatunk időpontot. Én a 60 perces kezelést választottam, ami 20%-os kedvezménnyel csupán 9520 Ft-ba került.

Nagyon jólesett a masszázs és talán azt mondhatom, hogy ez a meleg olajos testmasszázs Budapest talán legjobb masszázsa.