Az egészség a legfontosabb

Tudjátok, hogy számomra mennyire fontos az egészség. Nem csak kókusz zsírral főzök, hanem figyelek arra is, hogy eleget aludjak és rendszeresen sportoljak. Talán pont ezért viselt meg ennyire, hogy az egyik középiskolai volt osztálytársamról kiderült, hogy alkohol problémákkal küzd.

Nemrég volt osztálytalálkozónk és akkor mesélték a többiek. Egészen addig én nem is tudtam, hogy hogy történik az alkoholizmus kezelése. Azóta már tudom, mert erről is sok szó esett az eseményen. Karcsi – mert így hívják – jelenleg egy 28 napos bentlakásos programban vesz részt. Itt többet is el tudtam róla olvasni, onnan tudom a részleteket is.

Ez nagyon hatékony, egy amerikai modellen alapul, amely használatával a páciensek majdnem háromnegyed része felépül. Ha a betegben megvan a szándék és az akarat a változtatásra, illetve emellett nyitottan és őszintén kommunikál, akkor egy telefonos, majd egy személyes beszélgetés után bekerülhet a programba.

Maga az intézmény, ahol az alkoholizmus kezelése folyik egy csendes, nyugodt helyen található. Diszkrétek és segítenek abban, hogy a páciens el tudjon sajátítani egy hosszú távon fenntartható új életmódot, mely segítségével vissza tud illeszkedni a társadalomba.

A program hétvégi részén ide várják a hozzátartozókat is, mert az ő szerepük igen nagy a beteg gyors és tartós felépülésében. Nekik előadásokat tartanak, illetve konzultációkon vehetnek részt.

Az ellátás teljes: reggel svédasztal fogadja az itt tartózkodókat, míg ebédre és vacsorára meleg ételek közül választhatnak. Napi szintű program a séta a jó levegőn, illetve igény szerint sportolásra is van lehetőség. Hetente egyszer pedig sor kerül egy Balaton-felvidéki közös kirándulásra is. Remélem, hogy itt hamar felépül Karcsi barátom is!