Aprósütemény, apróhirdetés

A múltkori magánnyomozós eset óta közelebbi kapcsolatba kerültem Andival, gyakran ebédelünk együtt vagy találkozunk hétvégente. Múlt vasárnap nálam teáztunk, most csak ketten voltunk. Ez volt az első alkalom, hogy áthívtam, és eléggé izgultam is, hogy vajon milyennek találja a lakást. A történethez tartozik, hogy Andi konyhája makulátlan, egy katalógusban is megállná a helyét. Úgy tűnt,megérte a több órás házimunka, mert Andi elismerően bólintott a konyhát pásztázva.

Ez egészen addig tartott, amíg tea után kolléganőm tévedésből a mosdó helyett a kamrába nyitott be. Itt rejtegettem ugyanis már évek óta a háztartásban feleslegessé vált holmikat, amik helyett újat, jobbat, szebbet vettem vagy kaptam ajándékba. Andi magától nem tette volna szóvá, de zavaromat látva megkérdezte, mi a helyzet a kamrával, én meg elmeséltem neki, hogyan került oda a sok kacat.

Erre kiderült, hogy Andi is volt hasonló helyzetben, de a konyhafelújítást követően nem rakosgatta tovább az cuccokat, hanem eladta. Először azt hittem, valami piacra vitte ki, de elmondta, hogy a naxtapro.hu oldalt használta, ahol akármennyi apróhirdetés ingyen feladható. Ezzel eléggé felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy részletesen kifaggattam a hirdetés és eladás menetéről.

A lényeg, hogy egy gyors regisztrációt követően lehet elindítani az ingyenes apróhirdetés-feladást. Ez történhet Facebook profilon keresztül, vagy a nextapro.hu saját regisztrációs felületén, függetlenül is. A regisztráció megszokott lépéseit követően már fel is lehet adni a hirdetést, képekkel, leírással, egy általam megszabott áron, ami lehet akár irányár is. A hirdetésnek választhatunk kategóriát, azon belül pedig alkategóriát, hogy a vásárló könnyebben rábukkanjon az általunk kínált termékre.

Mindez teljesen ingyenes, ráadásul a nextapro.hu még jutalékot sem számol fel az eladások után, így nekem és a vásárlónak is megéri majd. Andi azt mondta, segít nekem a képek elkészítésében és az apróhirdetések megírásában is, cserébe igényt tartana egy csempére, ami az építkezésből maradt, neki meg tökéletes lenne edényalátétnek. Azt hiszem, megegyeztünk.