A haverommal már egy ideje gondolkodunk rajta, hogy jó lenne belevágni valamilyen bizniszbe, mert már kicsit unjuk, hogy alkalmazottak vagyunk.
Sokat gondolkodtunk, hogy mi is lehetne az, és végül arra jutottunk, hogy foglalkozhatnánk például ivóvíz házhozszállítással.
Jó minőségű, tiszta vizet szállítanánk elsősorban irodák számára, de persze bárki rendelhetne tőlünk. Az a terv, hogy gallonokban és palackokban is szállítanánk a vizet, hogy mindenki igényének képesek legyünk megfelelni.
Úgy számoltuk, hogy két kocsi elég is lenne a számunkra, hogy a szállítást le tudjuk bonyolítani. Az egyik autóval én járnék Pesten, míg barátom a másikkal inkább vidéken.
Persze ez így nagyon jól hangzott, de mindezt meg kellett előznie egy cégalapításnak is, ami egyáltalán nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan arra előzetesen számítottunk.
Az volt a szerencsénk, hogy rátaláltunk egy kiváló szolgáltatóra, aki segített nekünk ebben. Őket ti is könnyedén elérhetitek, hiszen ehhez csak annyit kell tennetek, hogy beírjátok a következő internetes címet: szekhelyszolgaltatas24.hu.
Az tetszik ebben a weboldalban, hogy azonnal fel tudtam magam találni rajta. Elég volt pár perc olvasgatás a weboldalukon, hogy tudjam: ők pontosan azt kínálják, amire szükségem van.
Miután a székhelyszolgáltató fogalma egyértelművé vált a számomra, már jelentkeztem is náluk online, a weblapukon található űrlapnak a kitöltésével. Nem kellett sokat várnom, és már fel is kerestek engem telefonon. Az a telefonos beszélgetés csak még jobban megerősített abban, hogy rájuk kell esnie a választásomnak, ha jót szeretnék az induló vállalatunknak.
Itt egy olyan szolgáltatásról van szó, melynek keretében nem csupán a cégünk létrehozásában segítenek nekünk, de még a székhelyét is biztosítják, ami a gyakorlatban azt jelenteni, hogy tengernyi problémától szabadulhatunk meg.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy a vállalkozásom a lehető legerősebb lábakon áll ahhoz, hogy sikereket érhessen el, és ezt csak is nekik köszönhetem!
Ha többet szeretnél meg tudni a témával kapcsolatban, mint például a székhelyszolgáltató fogalma, akkor azt tanácsolom, hogy látogass el a weboldalukra!