Én és a motorom története

A szüleim a pécsi vízműnél dolgoztak, mikor elhatároztam, hogy szeretném letenni a motoros jogosítványt. Ekkor voltam 14 éves, és édesanyám elvitt egy motoros iskolába, megérdeklődni a részleteket. Ott kaptam egy papírt, amin az állt „Minden, amit tudnod kell az 50 centis motorosjogosítványról”.

Emlékszem, nagyon izgultam, megkértem édesanyámat, olvassa fel nekem, amit a lapon lát és aztán foglaljuk együtt össze a tudnivalókat. A lényeg az volt, hogy 13,5 évesnek el kellett múlnom, hogy jelentkezhessek a KRESZ vizsgára. Szerencsére akkor már pár hónapja betöltöttem a 14. életévemet, így már aznap feliratkoztam a KRESZ tanfolyamra, amit végül online végeztem el. Ez nagyon kézenfekvő volt akkor az iskola mellett. Sokkal könnyebben betudtam osztani a tanfolyamra szánt időt így, mintha fizikálisan részt kellett volna vennem valahol rajta. A KRESZ vizsgát, a tanfolyamot követően, elsőre sikeresen letettem. Ezt követően viszont kicsit kellett várnom a gyakorlati részre, mivel Magyarországon van egy olyan szabályozás, hogy november és március között nincs lehetőség a gyakorlati oktatásra. Ez a pár hét gyorsan eltelt, nem is felejtettem sokat, így
a gyakorlati órák után szintén elsőre sikerült a vizsgán átmennem. Nagyon boldog voltam! Három nap elteltével mentünk a legközelebbi kormányablakba, ahol elkezdhettük a jogosítványom ügyintézését, amit aztán kipostáztak. A friss jogosítványhoz pedig kaptunk kuponokat, amikkel kedvezményes áron szereztük be a motoros felszerelésemet. Így lett nagyon jó árértékarányban bukósisakom, motoros kabátom, motoros cipőm és védőfelszerelésem.

Viszont az, hogy megszereztem a jogosítványt nem volt egyenlő azzal, hogy rutint is szereztem. Az első napokban még nem merészkedtem messze, csak a ház körül motoroztam, és mindig egyre tovább haladtam. Azóta már több ezer kilométer van az 50 köbcentis motoromban, ami még mindig megvan. Nagyon szeretem azt a járgányt, hiszen a városi közlekedésre tökéletes. Maximum 45 km/h sebességgel megy, és kis méretének köszönhetően nagyon könnyen kezelhető. Dolgozni mindig azzal járok. Mivel az első pillanattól őszintén élveztem a motorozást, ezért amint lehetett, fokozatosan letettem minden kategóriából a jogosítványt. Nem meglepő, hogy az egész családomat megfertőztem vele. A szüleim a korlátlan motorjogosítványt szerezték meg, és nagyon sok túrát szerveztünk velük közösen.

Ettől kezdve az összes családi kirándulást motorral szerveztük. Nagyon szép emlékeim vannak ezekről a közös nyaralásokról. A kedvencem az, mikor a Balatont motoroztuk körbe egy nap alatt, fürdéssel egybekötve, miközben a naplemente fényeit fürkésztük a vízen. Miután lement a nap, barátaink vártak minket a nyaralójukba, ahol együtt sütöttük tűznél a szalonnát, és énekeltünk.