Az emberek szeretik a kényelmet. A házaikban laknak és például fűtenek, amikor odakint hideg van. Elektromos eszközöket használnak, amellyel megkönnyítik életüket. Világítanak szobáikban, konyhai eszközöket (elektromos sütőt, főzőlapot, kézi mixert, botmixert, stb.) használnak az ételek elkészítéséhez. Majdnem minden háztartásban van tv, rádió, internet és számítógép. Hétköznapi dolog, hogy telefonon tudunk beszélgetni egymással, és a telefonunknak olyan funkciói is vannak, mint például fényképezés, mp3-lejátszó, internethasználat, emailezés, videó készítés, és számos más lehetőség, amiket sokáig tartana felsorolni is.
A vízhasználat mindig is része volt az ember életének, mivel nélküle nem is létezhetnénk. Vizet iszunk, hogy szomjunkat oltsuk, vízzel főzünk, vízzel takarítunk és mosunk, és mi magunk is vízben mosdunk. Az összes élelmiszer, amit elfogyasztunk sem lehetne, ha nem lenne víz. A víz szükséges a növények és az állatok fejlődéséhez. A vízvezetékrendszerek megjelenése viszonylag hosszú múltra tekint vissza, mert az ember tudatosan próbálta szabályozni a lakóhelyéhez közeli vizek mennyiségét. Ma már házainkba vezetve a csapból kapjuk, és valljuk be, ez jóval megkönnyíti napjainkat, viszont pont emiatt talán kevésbé is becsüljük meg. Ez általánosan is igaz lehet: amit könnyen szerzünk meg, onnantól fogva sokkal kevésbé is értékeljük. Akár még néhány évtizede is a kútra jártak az emberek, ha vizet akartak szerezni. Akkoriban még az ásott kútból is szabadott inni, mert nem volt annyira szennyezett a talajvíz, mint manapság. Viszont nyári nagy melegben és hóban fagyban is el kellett indulni a vízért, azt nagy erőbefektetéssel felhúzni a kútból. Emiatt is jobban megbecsülte az ember, mert tudta, hogy neki kell újra felhúzni a vödröt, ha kilocsogtatja a vödörből. Ilyen szempontból jobb lenne visszatérni a régimódi módszerekhez. És akkor az ember érezné a tetteinek súlyát, és nem szennyezné úgy a környezetét.
Persze ez nem reális elvárás, a 21. század embere a maga módján, a saját eszközeivel fogja megtalálni azokat az eszközöket, amikkel megóvhatja a Föld élővilágát, és lelassíthatja a globális felmelegedést. A globális felmelegedést globális megoldásokkal lehet a leghatékonyabban lelassítani. Ehhez meg kell keresni, melyek azok a pontok, amik az emberek életvitelében fontosak és erősen környezetszennyezőek, ezért változtatni kell rajtuk. Ilyen például az energiatermelés kérdése. Fontos lenne minél széleskörűbben áttérni a megújuló energiaforrások használatára, mivel az elmúlt években hatalmas lett az energiaigényünk. Bár úgy tűnik az emberiségnek nehéz belátni, hogy változtatásokra lenne szükség, néhány kezdeményezést már látni, amelyek ezt a célt szolgálják. Ilyen például az az állami kezdeményezés, amely támogatná országos szinten a napelemek telepítését. A napelem családi ház pályázat civilek számára nyújtana ingyenes hitelt, hogy saját házaik energiaellátására fektessenek be napelemrendszerbe. Bár a támogatás visszatérítendő, így is nagy segítséget nyújt azoknak, akik ilyen beruházáson gondolkodnak.
A napelemrendszerek, idegen néven fotovoltaikus rendszerek a Nap elektromágneses energiáját kötik meg és változtatják át egyenárammá, amelyet vezetékeken elvezetve egy inverter változtat át váltóárammá. Így ezt használva működtethetjük elektromos eszközeinket a ház körül. Ha pedig nem használnánk ki a termelt áramot, a rendszer visszatölti azt az elektromos hálózati rendszerbe, amit az áramszolgáltató mint megtermelt áramot, elszámol nekünk. A rendszer tervezésénél egyaránt figyelembe veszik a hatékonyságot és az esztétikai szempontokat a biztonságon túl. A legideálisabb az a napelemrendszer, amelyik precízen arra van tervezve, hogy a ház által használt energia mennyiséget megtermelje, se sokkal többet, se sokkal kevesebbet. Viszont gondolni kell a jövőre is, tehát nem árt azt is tudni, hogy szeretnénk-e valamilyen formában bővíteni a ház energiahasználatán a jövőben. Ez egy hosszú távú befektetés, amelyet még akár gyerekeink és unokáink is élvezhetnek 40-50 éven keresztül. A lehetőség tehát adott arra, hogy a környezetet, a pénztárcánkat és a lelkünket is megkönnyebbülté tegyük, ha élünk ezzel a kínálkozó lehetőséggel, és napelemrendszert telepítünk házunk tetejére.