Mostanában egyre többször találkozom az emberi jóság és önzetlenség jeleivel! Milyen furcsa ezt leírni, hiszen alapjáraton mindenki a legjobbat várja, habár sokszor a legrosszabbra számít mindenkitől. Mégis, olyan megnyugtató, amikor észre tudod venni a szépet az egyszerű hétköznapi élet forgatagában. Biztosan az is számít valamennyit, hogy az adott pillanatban te hogyan érzed magad, és így mit látsz meg a másikban vagy a másik tetteiben.
Épp ezen filozofálgattam múltkor a Balaton közepén, amikor az egyik lány megkérdezte: kérek-e még egy pohár pezsgőt? Az egyik régi barátnőm lánybúcsúját tartottunk egy vitorláson, felszerelkezve a megfelelő mennyiségű munícióval. Tudjátok, csak ami ilyenkor kellhet: sok alkohol, némi rágcsálnivaló a rosszullét elkerülése végett, és néhány igazán zavarba hozó játék. Az egyik lány szervezte a programot, ami meg kell, hogy mondjam, nagyon klasszul sikerült! Nem csak úgy simán béreltünk egy hajót, hanem az ő ötlete alapján inkább valami személyesebb élményt kerestünk: először a legjobb csapatépítő helyszíneken gondolkodtunk, majd konkrét ötletek után néztünk. Így jutottunk el a Balatonig, mint helyszín és a vitorlázásig, mint program. A csapatépítőkben az a jó, hogy plusz játékokkal is készülnek a trénerek, és így sokkal személyesebb lehet az egész. A tipikus lánybúcsús játékok sokszor elég bénán tudnak elsülni – persze ez az egyik lányt abszolút nem zavarta, és a biztonság kedvéért jól felkészült belőlük -, ezért én kifejezetten örültem ennek az ötletnek.
Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez: éppen elkalandoztam egy kicsit két játék közti ivószünetben, mikor megszólított a menyasszony tanúja, és arról érdeklődött, hogy min gondolkodok annyira. Miután kifejtettem a fejemben kavargó teóriát, az egyik lány elmesélte, hogy épp mostanában olvasott egy cikket, amin ő is elmerengett. Pécsett él, ahol egész sűrűn vannak közösségi programok. A régi Pécsi Vízmű helyébe létrehozott helyi vízszolgáltató is részt vesz ezekben a programokban: alkalomadtán szerveznek vízmű-látogatást a gyerekeknek és családjaiknak. A lány egyik ismerősétől hallott a legutóbbi ilyen esemény hangulatáról, és akkor elgondolkodott rajta, hogy vajon azok, akik a vízműnél dolgoznak, ők is gyakran mennek-e vízközeli helyekre kikapcsolódni? Abszurd felvetés, mert hát miért ne mennének, igaz? Szimpla, napvégi fáradt gondolatnak tartotta ezt akkor, de ott a vitorláson, a Balaton közepén felmerült benne, hogy azoknak is jár a közösségi élmények hangulata, akik legtöbbször szervezőként vagy programtartóként kell, hogy részt vegyenek ezeken. Nem vitás, hogy erre a Balaton a legjobb hely a csapatépítő helyszínek között, hiszen rengeteg lehetőséget hordoz magában sokféle közösségi élmény programjaként.
Hirtelen támadt egy gondolatom: hiszen én benne vagyok egy online csoportban, ahol tárgyi/eszmei/szolgáltatásbeli felajánlások alapján licitálási rendszerben és jótékonysági alapon mindenféle dolgokat kínálnak az emberek, hogy segíthessenek másoknak. Szóval egyszer csak jött egy ötlet: ajánljunk fel egy csapatépítő programot a pécsi vízmű dolgozóinak! A befolyt összeg határa a program ára lehetne, a részünkről való felajánlás pedig maga a szervezés lenne. Mindenki jól jár, ellenben senki nem jár rosszul! Persze a csapatépítő helyszínek között lehetne választani, de a saját balatoni vitorlázós élményünk akár referenciaként is szolgálhat.
Az ötlet mindenkinek tetszett, habár továbbra is kicsit túlidealizáltnak és “fölöslegesnek” tűnt. De jó érzéssel töltött el minket a segítőszándék, így a csapatépítős lánybúcsú még inkább emelkedettebb hangulatban telt tovább… A közös ötlet, amit a vízmű-dolgozókkal terveztünk azóta is csak ötlet szinten áll, de maga az elgondolás továbbra is motivál. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy a hasonló célú, közösségépítő programok legideálisabb helyszíne Balatonon van, a tó közepén vagy akár a parton is.