A magánnyomozó iroda árak hamar megtérülnek, ahogy a példa is mutatja!

Elképesztő, hogy mikről hall az ember! Mostanában olyan dolgokkal szembesülök néha, hogy komolyan az az érzésem, mint ha egy hollywoodi filmben lennénk, és az események eszerint alakulnánk, pedig ez csak a magyar valóság.

Ismét itt az influenza szezon, és mint mindig rendesen, most is megkaptuk a szokásos gyógyszer hozzájárulásunkat, hogy a családokat ne terhelje meg annyira a betegségből való kigyógyulás anyagilag, valamint, hogy hamarabb munkába tudjon állni az, aki átesik a betegségen.

Ezek az osztások mindig a kantinban szoktak lenni a Pécsi vízműveknél, és, mivel elég sok dolgozó van, nem ritkán előfordul, hogy órákig kell sorban állni, míg a végére jut az ember a várakozásnak, és megkapja a szükséges gyógyszereket.

Természetesen, ilyenkor nem csöndben ácsorgunk, hanem beszélgetünk, hogy gyorsabban teljen az idő, viszont én idén nem tudtam beszélgetni, mert rettenetes torokfájásom volt, így csak hallgattam, hogy miről csacsognak a többiek.

Sok családi történet, ki, mikor és hol volt síelni, hova megy majd nyaralni, melyik gyerek mióta beteg, csak a szokásos, de egyszer csak figyelmes lettem arra, hogy Andi kolléganőm a szokásos harsány beszédstílusa helyett kifejezetten halkan, szinte suttogva mesél valamit Margitnak.

Odafókuszáltam egy kicsit, mert nagyon kíváncsivá tett, hogy mi az a nagyon titkos téma, amiről ilyen halkan nyilatkozik. Na, nem vagyok ám ekkora pletykafészek, még mielőtt bárki is ezt hinné. Most azért írok erről, mert egyrészt felhatalmazást kaptam Anditól, másrészt pedig nagyon tanulságosnak vélem az esetet, és azt gondolom, hogy mindenkinek érdemes odafigyelnie erre a történetre.

Történt ugyan is, hogy Andi húga 2 éve hozzáment egy nagyon tehetős férfihez, természetesen szerelemből, legalább is a hivatalos álláspont szerint. Az elején még minden nagyon szuper volt közöttük, jöttek, mentek, vásároltak, utazgattak, éltek, mint Marci hevesen. Aztán, egy idő után megváltozott ez a felállás, egyre boldogtalanabb lett Andi húga, érezte, hogy nincs rendben valami.

Eddig a pontig még én is tisztában voltam az események alakulásával, hiszen, mint említettem, Andi nagyon harsány, mindent olyan decibellel mesél el, hogy esélye sincs senkinek nem tudni valamit az ő életéről.

A történet viszont nagyon érdekes fordulóponthoz érkezett, hiszen kiderült, hogy valóban nincsenek rendben a dolgok. Mint ahogyan az a nagyon gazdag férfiakkal általában lenni szokott a tapasztalatom szerint, itt is az történt, hogy az úriember nem tudott a fenekén megmaradni, és a pénzén mindenféle cifra élvezeteket vásárolt magának, ami a házasság intézményével igen nehezen összeegyeztethető. (…maradjunk ennyiben.)

Mikor kiderültek a turpisságok, Andi húga tajtékzott haragjában, és persze egyből bejelentette, hogy szeretne tőle elválni. Nem volt elsöprő sikere a bejelentésének, mert ugye, a házasság alatt szerzett vagyon közösnek minősül, így mindennek a fele őt illette volna meg.

Elkezdődött a csatározás, főleg az ügyvédek között a vagyonmegosztásról. Az első néhány ajánlat, amit a férjétől kapott, állítása szerint megalázóan kevés volt ahhoz képest, amin keresztül kellett mennie vele, így nem fogadta el őket természetesen. Zajlott tovább az egyezkedés, de valami nem stimmelt. A papírok szerint, amikkel igazolták a vagyont, a töredékével sem rendelkezett a férj, mint amiről a feleség tudott, pedig meg volt róla győződve, hogy sok olyan vagyon is van, ami az ő orrára nem lett kötve.

Mikor elmesélte ezt az ügyvédjének, azt javasolta, hogy járjanak utána, hogy mi a valóság, és fogadjanak fel egy magánnyomozót. Az ügyvéd történetesen tudott is ajánlani egyet, aki nagyon megbízható, pontos és precíz munkát végez, ráadásul nem is olyan elrugaszkodott árakon. Pécsen nincsen olyan sok lehetőség, de a magánnyomozó iroda árak Budapesten sokkal szolidabbak és korrektebbek.

Végül be is igazolódott, hogy a gyanú nem volt alaptalan. Mint kiderült, a bevallott vagyonának legalább 3x-osát rejtegette Andi húgának a férje svájci és ciprusi bankszámlákon. És hogy mindezt hogyan derítették ki?

Természetesen Andi sem tudott minden részletet, hiszen elég sok a folyamatban a szakmai titok, de azt el tudta mesélni neki a húga, hogy több, mint egy héten keresztül, éjjel és nappal is megfigyelés alatt tartotta a magánnyomozó csapat a férjét. Hamar kiderült, milyen pénzügyi szálakról nem tett beismerést, ráadásul egy csomó minden más bizonyíték is előkerült, ami a bíróság előtt is egyértelművé teszi, hogy Andi húga, még ha akarna, sem tudna együtt élni ezzel az emberrel tovább, olyan dolgokat művel.

Szóval megoldódott a kérdés a magánnyomozó csapatnak köszönhetően, és Andi húga megkapta, ami a törvény szerint neki jár. Ha annyiban hagyta volna, és nem jár utána, akkor a töredékét kapta volna csak, ami persze szintén nem kevés, de mivel nem az ő hibájából kellett elválni, így egyáltalán nem lett volna fair, ha a férjénél marad az eltitkolt vagyona, amiből a perverzióit finanszírozza.

Szóval, nagyon érdekes és tanulságos, hogy manapság már micsoda eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy megvédjük az igazunkat és kiálljunk az érdekeinkért. Így hát azt javaslom mindenkinek, hogy ha hasonló helyzetbe kerül, ne féljen ilyen eszközökkel élni, mert bár kissé elrugaszkodottnak tűnik az elképzelés, mint a példa is mutatja, sok mindent megoldhat és sokat hozhat a konyhára egy jól megválasztott magánnyomozó.