Webáruház készítés árak – online rendelhető ivóvizek

Nagyjából egy hónapja váltottam munkahelyet, eddig egy irodában voltam könyvelő, de valami nagyobb kihívásra vágytam, ezért jelentkeztem egy céghez, ami alapvetően külföldi, de most magyarországi kirendeltsége is lesz. Mondhatni irodai asszisztens vagyok itt és hamar a mélyvízbe dobtak. A cég egyébként vizekkel foglalkozik, kizárólag csak ivóvizekkel és a különlegessége, hogy óriási a választék.

Behívott a főnököm, és azt mondta, hogy kell egy magyar nyelvű webáruház, tokkal vonóval minden legyen meg 2 héten belül. Mondta persze azt is, hogy majd a pénzügy ad pénzt nekem, de nyilván korlátozott a keret és azt is mondta még, hogy bármilyen információra szükségem van, éjjel-nappal nyugodtan keressem, akár e-mailben, ha nem olyan fontos, akár telefonon, vagy bent az irodában személyesen. Kicsit először megijedtem a feladattól, mivel még csak a betanulás részénél jártam és nem láttam át rendesen a szervezeti felépítést, nem voltam benne biztos, hogy olyan lesz az a webáruház, mint amilyen tényleg illik a céghez. Mindenesetre örültem a feladatnak, mert ez egy remek alkalom volt arra, hogy bizonyítsam a rátermettségemet és elismerést vívjak ki magamnak, már az elején!

Elkezdtem szorgosan bújni az internetet, hogy megtaláljam a leginkább megfelelő céget, aki tud segíteni majd a webáruház elkészítésében és rá is akadtam a Grent Média honlapjára. Leginkább az volt számomra a kihívás, hogy ne költekezzek túl, igyekeztem a költségeket a lehető legoptimálisabb módon kezelni. A webáruház készítés árak nagyon fontos szempont volt a kutatásom során. Könnyedén ment a honlapjukon az árajánlat kérés és előtte azt is meg tudtam nézni és elolvasni, hogy mi alapján raknak össze egy árajánlatot. Az ember nem is gondolna szerintem, hogy ennyi feltétel van és ennyire nagy odafigyelést igényel.

Ezen a részen kívül nagyon tetszett és megfogott a referencia és a több száz elégedett ügyfélről szóló rész is. Rám nagyon lehet hatni, ha azt látom valamiben, hogy másnak már sikerült, akkor nekem is sikerülhet bármi. Gondosan átnéztem a referenciákat és megnyitogattam a már meglévő ügyfelek webshopjait, hogy egy kicsit jobban képben legyek.

Úgy gondoltam helyesnek, ha összeállítok a cégünkről egy kisebb anyagot, hogy képben legyenek a céljainkkal és ennek alapján tudják megcsinálni majd a webshopot. Tudom jól, hogy ahány ügyfél, annyi téma és nem biztos, hogy pont annyira értenek a vizekhez, mint én.

Nem csak arra törekedtem, hogy ők kerüljenek képbe, én is szerettem volna egy kicsit tájékozódni az ő szakmájukról és tudni, hogy mit miért csinálnak, a webshop készítés árak miért úgy alakulnak, ahogy. És mindenek előtt szerettem volna bővíteni a tudásomat is, hisz ez pont egy teljesen 21. századi foglalkozás és sose lehet tudni, mikor jön majd jól az itt megszerzett tudás.

Ami a mi cégünk profilját illeti.

Azért van szükségünk webáruházra, mert rengeteg féle vizünk van. Van szénsavmentes, szénsavas, millió féle ízesített, sportolóknak való. Kiszerelésben a fél litertől az 5 literig minden méret megtalálható, illetve különböző csomagok is vannak. Vannak például tárgyalásra valók. Irodákba nagy kiszerelésben olcsóbban jön ki, ha egyszerre sokat vesznek, illetve ha minél sűrűbben. Kedvezményeket biztosítunk az ilyen ügyfeleinknek.

Amikor elkezdtük a közös munkát a Grent Médiával, nagyon sok átbeszélnivalónk volt. Mondtam nekik, hogy ez nekem eléggé mélyvíz szituáció a munkahelyemen és örülnék, ha ezzel a webáruház dologgal nagyot tudnék villantani a főnökömnek. Egyből tudták, hogy mennyire fontos is ez nekem, én pedig vázoltam a határidőket és a keretet. Hamar közös nevezőre jutottunk majd el is készült a webáruház. Csak a pénzügyes kollégával kellett egyeztetnem a piszkos anyagiak miatt, a főnökkel nem. Nyilván, ha olyan dolog jut eszembe, amire csak ő tud választ adni, akkor megkérdezem, de alapvetően úgy álltam ehhez a feladathoz, hogy nem szeretnék tőle semmilyen formában semmilyen segítséget kérni. Azt szerettem volna ezzel elérni, hogy lássa azt, hogy feltalálom magam, képes vagyok önállóan jó döntéseket hozni és nyugodtan rám tud bízni majd a jövőben ennél sokkal nagyobb feladatokat.

A végeredmény nem volt megkérdőjelezhető.

A főnökömnek leesett az álla a webáruházunktól. Nem csak külsőre nyerte el a tetszését, hanem tartalmilag és tökéletesnek találta. Megveregette a vállam és azt mondta, szép munka. Ő nem a szavak embere, nem is vártam, hogy most itt az egekbe magasztaljon, hallatszódott a hangján, hogy elismerően mondta ezt, hogy valóban teljesen elégedett az eredménnyel. Meg is bízta a Grent Médiát, hogy a jövőben, ha bármit szeretnénk a webáruházzal kapcsolatban, segítsenek majd nekünk, vagy mutassák meg a főbb dolgokat az IT-s kollégának, mert ő ezzel a résszel annyira nincs képben.

Visszavitt a főnököm az irodába és az oda vezető úton beszélgettünk még egy kicsit. Azt mondta, hogy kicsit bizonytalan volt velem kapcsolatban, nem volt biztos abban, hogy én oda való vagyok és éppen ezért kaptam ezt a feladatot, hogy bizonyítsak. Tudta, ha nem sikerül jól, akkor próbaidőm alatt elküld, így viszont hamarabb vége lett a próbaidőmnek és felvett teljes állásba. Ő bízott benne, hogy menni fog, éppen ezért már minden belépéshez szükséges munkapapíromat előkészítette, nekem gyakorlatilag csak alá kellett írnom őket és ennyi.

Ezen kívül volt még egy kisebb ajándéka a számomra, beíratott egy német nyelvtanfolyamra. Ezt azzal indokolta, hogy a jövőben szeretne e német piac fele is orientálódni, és bennem lát potenciált ezzel kapcsolatban.

Örülök ennek az egész munkahelynek, ennek a kihívásnak és annak, hogy megismerhettem egy ilyen jó céget, mint a Grent Média, mert tényleg kimagasló teljesítményt nyújtottak és teljes elégedettséget vált ki minden ügyfélből a munkájuk.